Divatmárkaként a Gucci olyan szintű gondosságot fordít a nyersanyagok beszerzésére, amelyet a fogyasztó nem valószínű, hogy a fast fashionben lát. Onnan a Guccihoz hasonló luxusmárkák olyan tervezőkhöz kerülnek, akik szép summát kérnek az alkotásért. Ahogy Alber Elbaz, a Lanvin divatház tervezője egyszer a The New Yorker című lapnak nyilatkozta: “Ez rengeteg munka. Egy kollekció elkészítése számomra majdnem olyan, mintha egy vakcinát készítenék. Ha egyszer elkészíted azt az egy oltóanyagot, akkor kilenc dollár kilencvenkilenc centért duplikálhatod. De nézd meg, hogy meg tudod-e alkotni kilenc dollár és kilencvenkilenc centért, és a válasz nem.”

Amikor mindezzel végeztél, ott vannak a marketingköltségek, amikkel számolni kell, ami egy luxus divatház esetében jelentős lehet. Bár a Reuters szerint a Gucci és anyavállalata nem hozza nyilvánosságra a reklámköltéseket, azt írja, hogy a Gucci riválisa, a luxusház LVMH (amely a Louis Vuitton márka tulajdonosa) 2018-ban 6,3 milliárd dollárt költött marketingre.

És lássuk be – mivel ezek a luxusmárkák nem működhetnek veszteségesen, így a pénzt valahogy vissza kell szerezniük… ami megmagyarázza a 600 dolláros Gucci-pólót.